Barion Pixel
Nem titkoljuk, hogy oldalunkon a felhasználói élményének fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Hungarian
English
Menü

Horizont

Akinek nem idegen a kézműves sör, annak biztosan ismerősen cseng a Horizont Brewing neve – ez természetes, hiszen az egyik hazai piacvezető főzdéről van szó. Ott vannak minden sörszaküzletben, a szuper- és hipermarketek polcain, kávézókban, éttermekben és sok szórakozóhelyen is.

A Horizont Brewing egy 2014 óta működő, folyton megújuló és fejlődő kisüzemi sörfőzde, az egyik úttörője és éllovasa a hazai prémium sört gyártó főzdéknek. A 2016-ban, az egykori Királyi Sörfőzde ipari parkjában megteremtett Főzdepark egyik alapítója volt a MONYO, a Mad Scientist és a HopTop oldalán – így pedig oszlopos tagja volt az akkoriban indult kraft mozgalomnak, ami teljesen megreformálta a hazai sörfőzést.
Számtalan magyar és külföldi díjat zsebeltek be az évek során, s egyik legkitűnőbb sikereik közé sorolják, hogy ők voltak az első közép-európai kisüzem, amelyik Grand Champion díjat nyert a dublini Craft Beer Cup-on 2017-ben. Két évre rá a hazai szakmai bloggerek megszavazták nekik a Legjobb Főzde címet.
A Horizont kifejezetten büszke saját sokoldalúságára. Receptjeiknél fontos szempont, hogy mindenki egyaránt élvezhesse a termékeiket, legyen az hozzáértő vagy hétköznapi fogyasztó, aki szívesen ismerkedik a kézműves sörök világával. Azon dolgoznak, hogy konzisztensen jó söröket gyártsanak és mindenki elégedett legyen, ha Horizontot választ.
Korszerű, automatizált technológiával és a kiváló minőségű alapanyagokkal munkálkodva, szüntelen fejlesztik a söreik minőségét, a hagyományos európai sörfőzési szakértelmet pedig bátran ötvözik a legújabb nemzetközi trendekkel. Új arculatukat Fehér Viktóriával együttműködve alakították ki, ahol fontos szempont volt, hogy söreik karaktere átragyogjon a címkéken. Nem csoda hát, hogy olyan jó ránézni egy doboz Rebel Berry-re vagy egy Easy A-re.
A Horizont képviseli a kompromisszum-mentes minőséget: színvonalas alapanyagaik széles skálája a tradicionális német és belga malátáktól kiterjed a legfrissebb amerikai és új-zélandi komlókig. Kraft kreálmányaik kiválóan illenek egy baráti sörözéshez, de magas szintű gasztronómiai élményekhez is remekül párosítható: jelenleg minden hazai Michelin csillagos étterem kínálatában megtalálhatóak a Horizont sörei.

A Horizontnál fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért is támogatják az Autistic Art Alapítvány munkáját. A korábban Mosoly Otthon Alapítvány néven ismert csapat 2006 óta foglalkozik autista lakóotthonok támogatásával. A három díjmentes Horizont sört tartalmazó díszdobozos válogatásukat Réti Kristóf autista fiatal rajzai ékesítik, s ezen díszdoboz megvásárlásával az autista lakóotthonok fenntartását támogatod.
Ha fontos a megszokott biztonság, a garantált minőség, egy Horizont-válogatással sosem nyúlhat mellé az ember.

Rendezés:

Horizont Puckery Potion 0,33L

1.690 Ft
Utolsó 5 db raktáron

Horizont Night Shift 2023 Gerbeaud BW 0,33L

4.290 Ft
Utolsó 1 db raktáron

Horizont Non Alcoholic Craft IPA 0,33L

1.350 Ft
Utolsó 1 db raktáron

Horizont Easy A 0,33L

990 Ft
Utolsó 2 db raktáron

Horizont Hazy Queen 0,33L CAN

1.350 Ft
Több mint 6 db raktáron